A Lázár Vilmos Általános Iskola honlapja


A tartalomhoz

Halász Judit film

Hangyabanda

2009. október 8-tól a mozikban Halász Judit Csiribiri című filmje.
Közreműködik a
Hangyabanda.

C:\lazarsuli_mindenkori_átmeneti\hangyabanda\halasz_judit1.jpg
Error File Open Error

Részt vettünk Halász Judit mozifilmjének elkészítésében


Nagy megtiszteltetés ért bennünket, Jutka néni felkért a Minden felnőtt volt "eccer" gyerek filmfelvételére.
Mindenki nagy örömmel fogadta a hírt, és óriási lelkesedéssel fogott hozzá a dalok megtanulásához. Hangyabandán is gyakoroltuk a szövegeket, melyek közül mindenkinek más állt közel a szívéhez.
Mikor eljött november 23., vasárnap nagyon izgatottan keltem. Odaérkezésünk után elpróbáltuk a dalokat, és találkoztunk Jutka nénivel. Később felvették a filmet, mely során először meg voltunk illetődve, de később felszabadultan énekeltünk. Ezután elmentünk ebédelni, majd a Csodák Palotájában pihentük ki az első filmfelvétel fáradalmait. Ezzel azonban még nem ért véget a nap. Délután 4 óra körül újból felvették a koncertet, de ekkor már három csoportba osztottak minket, és egy-egy kamerát állítottak ránk. Nagyon élveztük. A felvétel végén Jutka néni feljött hozzánk az öltözőbe, és megköszönte, hogy eljöttünk, és énekeltünk vele.
A sok-sok élmény ellenére mindenki nagyon elfáradt. Alig várjuk, hogy elkészüljön a film, és együtt megnézhessük a moziban!

Turcsik Adrienn


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe