Iskolánk hagyományőrző rendezvénye a Lázár Nap

Valahol félúton, a nemzeti és családi ünnepek határmezsgyéjén helyezkedik el életünkben a Lázár Nap. Egyaránt fontos a gyerekeknek, akik a „világot jelentő deszkákra” lépnek; szüleiknek, családtagjaiknak, akiknek a legapróbb, leghátsó sorban álló is az egyedüli és megismételhetetlen lény a földkerekségen; a tanároknak, tanítóknak, szervezőknek, akik pár évre „kölcsönkapott” gyerekeiket szeretnék megmutatni kicsit „lázárosra” formálva.

Idén sem volt ez másként. A tavasz amúgy is az újjáéledés időszaka, és a Lázárban valami mozgolódott. Visszafojtott kuncogások, dalfoszlányok, egyszerre mozduló kezek, összekacsintások jelezték, hogy készül valami. A szünetek és az órák gyakran összefolytak, a délutánok hosszabbak lettek, és a diákok mégsem morgolódtak. A termekből menetelés, botcsattogtatás, üllő és kalapács zaja, karácsonyi ének és macskanyávogás hallatszott. Country zene keveredett a hip-hoppal, dunántúli ugrós a „Turai menyecskék” népdalkör énekével. Pattanásig feszültek az iskola falai és a szervezők gondolatai.

„Túl hosszú ne legyen, mert unalmassá válhat! De ennyi munkát meg kell becsülni, vagyis bele kell férnie! Fantasztikus, majd 300 gyerek megfordul a színpadon! Elfér majd ennyi családtag, ismerős a nézőtéren?”

A lelkesedés a szülőkre is átragadt. A meghívókat, emléklapokat szeretetből kaptuk; az iskola alapítványa számára gyűjtést szerveztek a folyosókon. Az előadás előtt a résztvevők számával vetekedett a kérdés:„Miben segíthetek?”

Akkor újra bizonyossá vált számunkra, hogy már megint megérte. Hiszen a Lázár Nap pont erről szól. Ünneppé tenni egy pillanatot, amit mi hoztunk létre. Megállítani az idő kerekét, elszakadni a hétköznapoktól. Ünnepelni, hogy pár évre közös az utunk, amire majd jó lesz visszaemlékezni. Tenni magunkért valamit. Csak úgy, mert fontosak vagyunk.

Mindig izgalmas az is, hogy mit gondolnak erről az újak, az elsősök. Néhány szó szerint tolmácsolt gyerekszáj:

Az volt jó a Lázár Napban, hogy…meg tudtuk ünnepelni az iskolánk; …majdnem minden osztály szerepelt; …a legvégén tánc volt; …mindegyik előadásból tanulhattunk; …végre tudtunk szerepelni; …vastag tapsot kaptunk; …sokan megdicsértek, hogy tisztán beszélünk; …ott volt az a papám, akivel nem szoktam elég gyakran találkozni; …nem tudom eldönteni, hogy melyik volt a legjobb előadás.

Az volt a rossz, hogy …szemembe sütött a fény a színpadon; … amikor elhúzták a függönyt, akkor nagyon izgultam és izzadt a kezem.

Turcsik Adrienn, 7. a osztályos tanulónk, a függöny mögül, a takarásból nézte végig a háromórás rendezvényt: Az előadásokat maguk az osztályok és egyének választhatták ki, mindenki a hozzá legközelebb állót, így láthattunk színjátszást, versmondást, többféle táncot.

Az eddigi években is színvonalas produkciókat láttunk, de az idei nekem különösen tetszett. Nem csak azért, mert két osztály kivételével az egész iskola részt vett ezen a szép napon, hanem, mert most a „kulisszák mögött” élvezhettem végig a műsort. Láttam a gyakorlást, a színpadon való felszabadult játszást, és a megkönnyebbült örömöt a fellépők arcán a vastaps után. Külön öröm számunkra, hogy az idén emléklappal is tudtunk kedveskedni a fellépő diákoknak és felkészítő tanáraiknak – melyeket én adhattam át. A Hangyabandával előadtuk a Valahonnan valahová című darabot, melyet Balla Edit néni rendezett. Miután kialudtak a fények, mindenki vidáman fogadta a gratulációkat. Remélem a Lázár Napot jövőre is megrendezik, legalább ennyi lelkes diákkal.

Végezetül egy-két „elfogulatlan szülői száj”:

Ilyen nagyszabású, az egész iskolát érintő rendezvényen, mint a Lázár Nap, most vettem részt először. Minden műsorszám a pedagógusok magas színvonalú és odaadó munkáját bizonyította. Jó volt látni, hogy évről évre a gyerekek a fejlődési szakaszok egyre magasabb szintjére lépnek. Dicséretet érdemelnek a gyerekek is, akik  tanáraikkal együtt komoly, a nézők számára hibátlan produkciókkal kápráztattak el minket. Köszönet az Igazgató Úrnak is, hogy a tanárok személyisége és kreativitása is kibontakozhat a munkájukban. Sok sikert kívánva szeretnénk még ehhez hasonló kellemes délutánokat.(Hiller Tekla anyukája)

Elsős gyermek szülei révén először vettünk részt az iskola hagyományosan megrendezésre kerülő Lázár napján, ahol a gyerekek műsorát láthattuk. Nagy volt a várakozás, ismerőseinktől már hallottuk hírét, hogy mindig számos műsor készül, estébe nyúlóan ér véget az előadás. Hát, valóban este lett, de minden pillanatát élveztük, s kellemes élményekkel mentünk haza. Azóta a gyerekekkel sokszor felemlegetünk egy-egy remek jelenetet. Óvódás kislányunk, tőle szokatlan módon, fészkelődés nélkül, teljes figyelemmel nézte végig az előadásokat. Teljes büszkeséggel a bátyja iránt, aki már ISKOLÁS, és igazi színpadon szerepel. A Csili színházterme csordultig telt nézőkkel, s sokan állva nézték végig a műsorszámokat. Az előadások színvonalasak voltak, jól felkészültek a gyerekek, s a legfontosabb, hogy élvezték a szereplést. A két diák konferanszié remekül felvezette és átkötötte az egyes színpadi jeleneteket, mely néha a felnőtteket is próbára teszi.

Bálint leginkább attól volt boldog, hogy részese lehetett a kulisszák mögötti életnek. Alaposan megfigyelt mindent, hogy húzzák el a függönyt, honnan vezérlik a világítást, állítják be a mikrofonokat, milyen kis termek, zegzugok vannak a színpad mögött. Öröm volt látni, ahogy az egész iskola egyként élvezte minden pillanatát az estnek. Igazán a gyerekek saját rendezvénye volt, s főleg a felsősök produkcióján lehetett látni, hogy saját örömükre szerepeltek, az arcukon visszatükröződött a próbáik jó hangulata. A nagyok büszkén, elismerően nézték a kicsik előadását, a kicsik pedig rajongva csodálták a nagyok produkcióit.(Király Bálint szülei)

Mi is a hagyomány? Amit ápolunk, őrzünk, és tovább adjuk a gyerekeinknek. A Lázár Nap egy nagyon szép hagyománya a XX. kerületi Lázár iskolának… Nagyon jó volt látni, hogy izgulnak a gyerekek a fellépések előtt. Nekem iszonyat nagy vágyam támadt, hogy helyet cseréljek velük. Mert milyen jó megmutatni sokaknak, hogy mennyit is dolgoztak, mennyi gyakorlás van egy 10 perces előadás mögött. Örülök, hogy a Lázár iskola befogadta az új tanulókat, mert ők is részesei lehetnek ennek a közösségnek, amely igenis meg tudja mutatni, milyen a hagyományőrzés, és milyen egy jó iskola. (Komlósi-Geri Bálint anyukája)

Mindig rengetegen vagyunk. És „maratoni menetre” számíthatunk… Mégis minden évben szívünk hevesebben ver, ha közeledik az ünnep, a Lázár-nap. Anyukák és apukák tülekednek előre a sorok közt, hogy minél jobb szögből örökítsék meg csemetéjüket, nagyszülők dőlnek hátra büszkén a székekben és néznek egymásra: Nahát, hogy megnőtt, és milyen ügyes… Az én unokám!

A készülődés átfonja az egész évet. Összefogásban készül mindenki, apuka hozza a díszletet, anyuka a jelmezt, pedagógus az ötleteket, gyerekek a szorgalmat és a kreativitást. Végül itt a Csiliben minden összeáll, professzionális keretet kap, és az öröm áthatja a színpadot és a nézőteret. Évek óta részt veszek ezeken az alkalmakon és csodálattal tölt el az a lelkesedés, amivel gyerekeink szeretnék megmutatni magukat… Az egészen kicsitől indulva a felsősökig mindenki saját érdeklődésének, vonzódásának megfelelő műsorszámban csillogtatta meg tehetségét. Sok a tehetséges gyerek, táncolnak, verset mondanak, énekelnek, színészkednek, sokoldalúságuk végtelen. Itt végre apunak és anyunak sincs más dolga, csak rájuk figyelni, és a nézőtéren is sok barát izgul értük. Valami csoda árad abból, hogy adni szeretnének nekünk valamit. Kincset. Gyermekségük tisztaságát, kamaszságuk vagányságát, őszinte lelkesedésüket és azt a hitet, hogy a hagyományok nem üresednek ki. Csak jól kell csinálni…(Molnár Judit, Molnár Péter és Gritsch Borbála anyukája)

Készítette és összeállította:

Tóth Márta

Lázár Vilmos Általános Iskola