6 fellépés a Vígszínházban Halász Judittal - 2011.
Szereplés a Vígszínházban
December 4-én, vasárnap reggel izgatottan várakoztunk az iskola előtt, hogy elinduljunk a színházba, első szereplésünkre Halász Judittal.
Mikor végre már a kocsiban utaztunk, viccek mesélése törte meg a csendet. Megérkezve a művészbejárón léptünk be, akár a híres színészek. Átöltöztünk, majd a színház színészkávézójában vártuk a nagy pillanatot.
Az izgalmak csak ekkor kezdődtek, hiszen ezekben a székekben máskor híres színészek ültek.
Egyszer csak megszólalt a hangosbemondó, az ügyelő a Hangyabandát szólította a színpadra.
Mindenkiben fokozódott a feszültség, elvégre nem minden nap szerepelhet az ember a Vígszínházban.
Amint a színpadra léptünk mindenki ámulva foglalta el a helyét a csodálatosan szép díszletek között. Amikor azonban megláttunk a sok-sok nézőt, kicsit megszeppentünk. De ahogy beléptek a zenészek, már olyan lelkesek voltunk, hogy a zenére szinte magától mozgott a kezünk, és lelkesen énekeltük a dalokat. Olyan boldogok voltunk, hogy mindenről megfeledkeztünk, csak az előadásra tudtunk gondolni. Még a mikrofonba is belekiabálhattunk a Vannak még rossz gyerekek című dalban. Az előadást a Karácsony ünnepén című szám zárta, amelyet Jutka néni egy szál gyertyával a kezében énekelt, nagyon hangulatos volt.
Utána a McDonald’sban ebédeltünk, megbeszéltük egymás közt, hogy kinek mi tetszett a legjobban. Majd séta következett a levegőn, a mozgás mindenkit felfrissített. A délutáni előadáson már nem izgultunk annyira, a színpadon rettenetesen jól éreztük magunkat.
Jutka néni lufikkal búcsúzott tőlünk.
Nagyon sajnáltuk, hogy vége lett (s már vártuk a következő vasárnapot), sokan úgy éreztük, hogy ez volt életünk egyik legjobb napja.
Lukács Anna és Bubik Réka













