Felsős kórusfelsos_korus1

Jelenleg a felső tagozaton négy zenei osztállyal dolgozom, a belőlük szerveződött "Melódiák" kórus 70 tagot számlál. Az ének órákon folyó igényes munka alapja a kórus jó működésének.
Óráinkon lelkes, szeretetteljes légkörben érzelmi úton közelítjük meg a zenét. Tapasztalatom szerint, tanítványaimban így tudom, tudtam kialakítani életre szóló élményeket.
A Melódiák kórus 1988 óta működik vezetésem alatt, először 2 osztállyal indult. Szerepelünk kerületi ünnepélyeken, állandó fellépői vagyunk a Kerületi Éneklő Ifjúság hangversenynek, ahol többször nyertük már el a Vándorkupát, a Budapesti Éneklő Ifjúság minősítő hangversenyen, ahol több alkalommal ezüst, arany minősítést kaptunk, egy-egy mű előadásáért külön dicsérő oklevelet. Részt vettünk és elismerő Oklevelet szereztünk a Zeneiskolák Országos Találkozóján. Az utóbbi években nagyzenekari művekben is szerepelhettünk. 2004-ben Orff:Carmina Burana c. oratóriumában énekeltünk, ugyanezt 2005-ben a Citadella tövében adtuk elő a Duna Szimfónikusokkal és 200 fős felnőttkórussal. Óriási élmény volt.

1999 óta vagyunk testvérkórusi kapcsolatban az olasz Giovane Corale Cupellese népi kórussal. Négyszer jártunk már a gyönyörű dél-olasz vidéken, sikeres koncerteket adtunk, a kórus tagjaival pedig sok család került szoros baráti kapcsolatba. 2008 nyarán az olasz kórus fog ismét nálunk vendégeskedni. Jelenleg kórusommal igen gazdag évre készülünk. November 16-án énekelünk az iskola évfordulóján, november 24-én felnőttkórusokkal, zenekarral adjuk elő Liszt: Szent Erzsébet legendájának részletét. November 29-én a Gaál Imre Galériában adunk Adventi hangversenyt. Decemberben pedig hagyományos karácsonyi koncertünkön kívül december 18-án a Műszaki Egyetem aulájában énekeljük Honegger: Karácsonyi kantátáját a Műszaki Egyetem énekkarával és zenekarával.
Büszkeséggel tölt el, hogy tanítványaimban sikerült a zene iránti szeretetet kialakítani, hogy nagyapám - Dobray István - nyomdokán lépkedve - aki 1937-től 1951-ig tanított éneket a Lázár utcai iskolában -, folytathatom az ő tanítását, keze nyomán vezényelhetem kórusaimat. Rá emlékezünk akkor, az ő emléke előtt hajtunk fejet, amikor 2007. november 23-án, 90. születésnapján a 111. énektermet Dobray - teremmé avatjuk, halálának 1 éves évfordulóján.

Pálffi Krisztina

felsos_korus