Főmenü

Címünk:
Lázár Vilmos Általános Iskola
1202 Budapest, Lázár u. 20.
Telefon/fax: 283-09-30 (iroda)
                  286-06-74 (igazgató)
E-mail:     Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
                Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlapja:
www.lazarsuli.hu

Emelt szintű oktatás: ének-zene
Oktatott idegen nyelv: német (felső tagozatban emelt óraszámban)

 
Iskolánk 2007-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Patináját óvjuk, otthonossá pedig a gyerekek kreatív munkái teszik. Tanulóink kiváló eredményei minden évben sok örömet okoznak szüleiknek és tanáraiknak.
 
Húsz éve kezdtük a Zsolnay-féle nyelvi, irodalmi és kommunikációs programot. Ennek értékeit, szellemiségét a továbbiakban is meg kívánjuk őrizni. E módszer alkalmazásával elérjük, hogy a gyerekek gondolataikat igényesen fogalmazzák meg; az eléjük kerülő szöveget értőn, kifejezően olvassák; a pontos és szép beszéd fejlesztésével képessé váljanak az élményt nyújtó versmondásra; valamint, hogy a helyesejtésen alapuló helyesírásuk biztos legyen. Mindezek kialakításában a differenciált - csoportokban történő - munkaformát tartjuk a leghatékonyabbnak.

Emelt szintű ének-zenei oktatásunk több, mint negyedszázados múltra tekint vissza. Ez idő alatt számos tanítványunk választotta a zenei pályát élethivatásul. Kórusaink eredményességét számtalan arany minősítés, diploma, többszörös „Év kórusa” cím, nemzetközi verseny első helyezései és jól működő külföldi kapcsolatok fémjelzik. A legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy tanítványaink értékes zenén nevelődnek; érzelmileg nyitottá válnak a szép befogadására. A zene szeretete és az együttmuzsikálás öröme életre szóló élményeket ad számukra, amely felelősséget ébreszt önmagukért és egymásért is. Sokan nem is gondolnák, hogy a zene „ezerarcú”. Egy másfajta kód – a kottázás – például a matematika logikájának megértését és az idegen nyelvek könnyebb elsajátítását segíti.
 
Iskolánkban az informatika és a német nyelv oktatása negyedik osztálytól kezdődik, bontott csoportokban. Tanulóinknak a 8. osztály végére biztosítjuk az alapfokú nyelvvizsga megszerzésének lehetőségét.

Jól felszerelt könyvtárunkban a gyerekek szívesen töltik szabadidejüket és készülnek a különböző versenyekre.

 
Felgyorsult világunkban hagyományaink őrzése különös kötelességünk. A karácsonyra való felkészülés meghitt pillanatait jelentik templomi koncertjeink, a tavaszi „Lázár-délután”-ra pedig az egyéni tehetségek mellett számos osztály készül önálló műsorral.
 
Néhány éve színesíti iskolai életünket az ún. Projekt-nap. Délelőtt rendhagyó tanítási órák zajlanak, délután pedig a főszerep a gyerekeké; adott témában kreatív, sokoldalú, önálló előadásaikat hallgathatjuk meg.

A tanévet mindig muzsikával zárjuk. Évzáró koncertünk egyik megható pillanata, mikor végzős zenei tagozatos tanítványaink elbúcsúznak.

 
Mindezek mellett nagy figyelmet fordítunk a mindennapi testmozgásra is. Első osztálytól délutánonként leány kosárlabda- és fiú futballedzéseken vehetnek részt tanulóink. Iskolánk a Törekvés SE kosárlabda-bázisiskolája.
 
A drámajáték szakkör, amely a különböző képességek, készségek fejlődését segíti és a sikeres Hangyabanda színjátszó csoport ugyancsak nyitva áll a tanulóink előtt. Rajz és kézműves foglalkozásainkon is értékes alkotások születnek.
 
Mezei József
igazgató
 

A fejléc és a képek Holczapfel Zsuzsanna tanárnő munkái. Web programozás: Főző Attila

Copyright © 2012-2016. All Rights Reserved.