Főmenü:
Versenyek
Prózamondó versenyeken vettem részt
Még harmadikos voltam, amikor elhatároztuk Margit nénivel, hogy benevezünk a Magyar Versmondók Egyesülete által szervezett országos prózamondó versenyre.
Mivel évente kerül megrendezésre, ezért 2008-ban és 2009-ben is részt vettem e nemes versengésben. Először egy regionális válogatón kellett előadni a szabadon választott művet, amelyről mindkét évben I. helyezéssel jutottam tovább az országos döntőbe. Azonban a döntőig megtett út egyik alkalommal sem volt könnyű. Már a mű kiválasztása sem volt egyszerű dolog. Amikor ez sikerült, következett a lázas készülődés. Ugyan a szöveg megtanulása nem igényelt túl sok időt, de az előadásmód rögzítése már hosszabb művelet volt. Mindez tanítás után és hétvégenként történt, ahol anyukám és apukám is segített a felkészülésben. A szöveg megtanulása után Margit néni ötletei alapján mondatról-mondatra megbeszélték az előadását, majd én következtem a megvalósítással. Ez nagyon izgalmas feladat volt számomra, mert valahányszor elmondtam, mindig nagy beleéléssel kellett előadnom. Minden alkalommal azt tartottam fontosnak, hogy tetszik-e Margit néninek és a szüleimnek ahogyan elmondom. A hosszú, kicsit fáradságos, de élvezetes munka után nagy izgalommal vártuk a döntők időpontját. Vajon az ottani közönségnek és a zsűrinek is elnyeri-e a tetszését előadásom? Az eredmények azt bizonyítják, hogy elnyerte: 2008-ban I. helyezést értem el, 2009-ben II. helyezett lettem az országos döntőn.
Nagyon örülök a sikernek, de a lényegesebbnek azt tartom, hogy életre szóló élményekkel lettem gazdagabb a tanulástól az előadásig tartó folyamatban.
Bogdán Gergő