A Lázár Vilmos Általános Iskola honlapja


A tartalomhoz

Szépolvasó verseny

Versenyek

Nagy megmérettetés-hihetetlen siker
Montágh Imre "Mondd ki szépen" Szépolvasó Verseny


Az egész úgy kezdődött, hogy az osztályunkból Vera és én indultunk a 4. osztályosoknak rendezett iskolai szépolvasó versenyen. Szorgalmasan készültünk rá.
A nagy napon izgalommal eszegettük a csokit, hogy serkentsük az agysejtjeinket. Amikor beléptünk a terembe-ahol versenyeztünk -szemünkkel kerestük ellenfeleinket, de csak a zsűrit láttuk. Kiderült, hogy senki más nem indult. Mi nem azon voltunk, hogy legyőzzük egymást.

Éreztük, jól szerepeltünk. Kihirdették, hogy mind a ketten győztünk, és megyünk a kerületi. Nagyon örültünk, és dolgoztunk tovább a következő megpróbáltatásra.
Végre eljött a verseny napja. Itt már volt ellenfél. Sorszámot kellett húzni. Vera az ötös számot, én a nyolcasat húztam. Örültem, hogy később kellett olvasnom, és szurkoltam a barátomnak. Az ismeretterjesztő és a szépirodalmi szöveg felolvasása után egy kis "evés-ivás" következett. Utána a legizgalmasabb rész: az eredményhirdetés. Nagyon izgultunk, de nem csak mi, Margit néni is. Hatodiktól az elsőig sorolták a helyezetéseket. Negyediknek az egyik legjobb olvasót választotta a zsűri.

-Ha ő a 4, van esélyünk? -kérdeztem Margit nénitől.
Hát...-nevetett a tanár néni.
-3. Nagy Eszter-szólított az egyik zsűritag.
Hihetetlen melegség és boldogság öntött el.
2. Egy lány lett, (amivel Margit néni nem értett egyet).
Vera arcán ekkor már láttam a bánatot, ami arról árulkodott: semmi esélye.
Ekkor szólították az elsőt:
-1. lett (...iszonyú feszültség) Sahin Veronika, és ő megy a fővárosi versenyre.
Vera nagyon boldog lett. Aztán szólították a különdíjast. Engem!!!!!!
Én is örültem.
Vera a fővárosi is szépen teljesített. 5. lett. Azt a fogalmazást viszont már neki kell megírnia.

Nagy Eszter


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe